A tetőfedések - más néven tetőhéjazatok, tetőhéjalások - célja, hogy az építményre hulló csapadékot (eső, hó, jég) az épület belsejétől, annak kényesebb szerkezeti részeitől távol tartsa. Ezenkívül a héjazatnak még az a szerepe, hogy a csapadékot a tervezett irányba megfelelő gyorsasággal elvezesse. A tetőnek ezt a legkülső rétegét, ezt a legfelső szerkezetet természetesen nagyon sokféle hatás éri. Ezek a hatások főként felülről érkeznek, de oldalról is számolni kell velük, még ha kisebb mértékben is. A tetőfedés valójában olyan régi, mint az ember hajléképítő tevékenysége. Mióta az ember kétkezi munkájával lakóhelyet épít, hogy védje magát az időjárás viszontagságai ellen, azóta tökéletesíti állandóan az épület legfelső és egyik igen lényeges szerkezeti részét: a tetőhéjazatot. Kezdetben az építmény legfelső szerkezeti részét, a fedélszerkezetet levelekkel fedték le, amint azt egyes primitív népek pl. Afrikában, Dél-Amerikában stb. még ma is teszik. Ez a fedési mód később már természetesen nem volt megfelelő, mert amint állandó épületet építettek, már olyan fedési módra volt szükség, amelynek élettartama hosszabb, tartósabb, és amely mutatós is: megjelent az észtétikai igény. (Részlet a könyvből)